Roncsprémium Romániában

A nagy sikerre való tekintettel Romániában kiterjesztik a roncsautó-programot: 2010-ben a privát vásárlók és a jogi személyek egyformán három gépkocsit cserélhetnek le a roncsprémium igénybevételével.

A szakminiszter tájékoztatása szerint január végétől a traktorokat is beveszik a programba. A régi autóikat lecserélőknek fix összeg jár, ami idén is ugyanannyi marad: 3800 lejt (átszámítva kb. 900 eurót) kap minden egyes 10 évnél öregebb személyautót beszolgáltató magán- vagy jogi személy. A változás 2009-hez képest, hogy most egy helyett már három járművet lehet ily módon cserélni évente. A tervek szerint jogi személyek akár évi 5-10 autó cseréjét is meg tudják majd oldani a roncsautó-program keretein belül, ezzel ösztönzik az idősebb gépparkok megújítását.

A roncsprémium segítségével 2009-ben mintegy 32000 tíz évnél idősebb, kevésbé környezetbarát, kevésbé biztonságos autót sikerült kivonni a forgalomból – a program bővítése részben annak köszönhető, hogy ez a szám a román hatóságok által megszabott éves limitnek mindössze kétharmada. A program az újautó-eladásokra is pozitív hatással van.